Blog - a Kärcher gépekről és sok minden másról

Napelem tisztítás otthon és az iparban

Egy jól elhelyezett, több táblából álló napelem rendszerrel akár 15 ezer forintos havi fogyasztást is kiválthatunk és a rendszer kiépítésének költsége akár 5 éven belül megtérülhet.

 

Ehhez elengedhetetlen, hogy a szolárpanelek tisztán tartásával kerüljük el az esetleges teljesítménycsökkenést, azonban nem mindegy, hogy hogyan, milyen eszközökkel tesszük ezt.

Ezért fontos és szaktudást igénylő feladat a napelem tisztítás

Talán nem meglepő tény, hogy a napelemek hatásfoka, azaz energiatermelő képessége nagyban függ a panelek tisztaságától. Hiszen minél nagyobb arányban szennyezettek a táblák, annál kisebb felületen tudják hatékonyan felvenni az energiát. 

Ősszel, amikor lehulló avar akad meg a tetőn, nyáron, az aszályosabb időszakokban, egy-egy porvihar után vagy éppen madárürülékkel való szennyeződést követően mindenképpen javasolt a napelem tisztítás, ugyanis ilyen esetekben akár 7,4%-os hatékonyságvesztéssel is számolhatunk egyes kutatások szerint.

Nem szabad azonban meggondolatlanul belevágni a panelek takarításába, mivel a rosszul megválasztott eszközök és technikák kárt okozhatnak a rendszerben. Érdemes továbbá arra is odafigyelni, hogy ne napközben fogjunk neki a tisztításnak, hiszen ha a felhevült panel megrepedhet a hirtelen hőváltozástól. Szintén károsak lehetnek a maró hatású tisztítószerek és a felületen karcolásokat ejtő eszközök. 

Így tartsa tisztán a szolárpaneleit

Az ipari napelem tisztító rendszerek egy nap alatt akár 1000 panelt is képesek makulátlanná tenni. Otthoni körülmények között azonban nincs szükség ilyen teljesítményre, így elég, ha kellő körültekintéssel és jól megválasztott eszközökkel dolgozunk.

Kínálatunkban speciális sörtéjű, kíméletesen, mégis alaposan tisztító kefék mellett teleszkóp rudakat, szóró szárakat, valamint azokhoz illeszthető tömlőket is talál, melyek lehetővé teszik az egyszerű és biztonságos magassági tisztítást. 

Részletesebb termékinformációt itt talál

Mindazonáltal fontos szem előtt tartani, hogy a nagynyomású mosók és a magassági tisztítók párosítása szaktudást igényel. Szakértői tanácsért az ön napelemét telepítő céghez is fordulhat, ha pedig termékeink kiválasztásával kapcsolatban van szüksége segítségnyújtásra, keressen bennünket bizalommal a +36 30 349 9851 számon vagy az info@vitay.hu e-mail címen!

Kärcher – A tisztítás profizmusaW-tár

shopmania.hu simplepay_hu_v2